Az óriás szörnyek háborúba mennek
Mind tudtuk, hogy egyszer megtörténik. Világunk szörnyei nem kerülhetik el egymást. A legnagyobbaknak előbb-utóbb szembe kell találkozniuk, hogy összemérjék az erejüket. De ahol King Kong és Godzilla csatázik, ott senki más nincs biztonságban. Történetünk szerint Godzilla nemrég győzte le a többi titánt, és aki életben maradt, az mind engedelmes szolgája lett. De a Koponya-szigeten élő magányos óriás, Kong nem tartozik a hordába, és a 70-es években lezajlott, szerencsétlen végű expedíció óta csak egyre nagyobb és erősebb lett. Szörny a szörny ellen, majom a gyík ellen – a homo sapiens immáron nem a domináns faj ezen a planétán. A klisésnek ható sztori bőven tartogat csavarokat, azonban sajnos sikerül minden egyes ponton alulmúlnia elődeit.
Sokat gondolkoztam, hogy érdemes-e a szokás szerint nyűgös emberi szálnak bekezdést szentelni? Az előző részek mind bizonyították, hogy szinte semmit nem tesznek hozzá az élvezeti faktorhoz, sőt rendszerint csak elvesznek belőle. Ennek tökéletes példája, hogy az előző részben szereplő családot teljesen elfelejtettem – de a jelenlegi történetünk sem tett másképp. Ugyan többször is említették a közönségkedvenc Millie Bobby Brown által játszott lány anyukájának a nevét (olyan hangsúllyal, mintha bármit is számítana), ezen kívül azonban totálisan elhagyták a korábban fontosnak számító történetszálat. Általánosságban a legnagyobb gond az emberi tényezővel ezekben a filmekben az, hogy létezik. Persze a tudósok jelenléte valamilyen szinten indokolt, mert rajtuk keresztül kicsit tágul az ismeret a szörnyekkel kapcsolatban expozíciós szinten, de ezt leszámítva a forgatókönyv bántóan bután kezeli a szörnycsatákat kitölteni hivatott történetszálakat. Ilyenkor esik meg az, hogy olyan lehetetlen dolgok történnek meg, amik óhatatlanul kivetik az embert a filmből – mint például, hogy gyerekek járnak körbe egy high-tech szupertitkos katonai bázist, vagy hogy egy süket kislány jelbeszédre tanítja Kongot. És még sorolhatnám. Ezeknél a pontoknál sorra merülnek fel az emberben a kényelmetlen kérdések. Hogy jutott be a kislány a bázisra? Hogy nem vették észre, hogy Kong tanul? Hiszen nem akkora, aki csak úgy eltűnik. Hogy látta egyáltalán a jeleket, mikor a lányka hozzá képest akkora, mint egy hangya? Kár érte, hiszen egy tisztes könyvvel ezeket mind játszi könnyedséggel lehetne megkerülni, ráadásul nem is kellene olyan messzire menni, elég csak Kong önálló filmjére gondolni, ahol mindezeket egyszer már parádés megoldásokkal sikerült abszolválni.
De természetesen mind a szörnyek összecsapása miatt vagyunk itt, ami olyan látványosra sikerült, amilyenre az univerzum korábbi filmjeiben nem volt példa. Először végre nem borulnak sötétbe, ködbe, felhőbe a szörnyek. Fényes nappal csapnak össze, és kő kövön nem marad. Minden ütés, dobás, rúgás, harapás, robbanás tökéletesen látszódik, érződik és húsba mar: valahányszor Godzilla és Kong összekerülnek, az ember csak az állát keresi. A Verne-sztorikat idéző Belső Föld káprázatosan néz ki, de ugyanez elmondható a neonárban úszó Tokióról is. És persze, hogy ezt várjuk egy látványfilm esetén, csak azokat a bugyuta karaktereket és történéseket hagynánk el végre egyszer.
Összességében egyszer minimum jól tud szórakozni az ember a filmen, főleg ebben a mozimentes, pandémiás uborkaszezonban. Mindenkinek ajánlom, aki képes kikapcsolni az agyát, van pár csomag chipse és „fölösleges” két órája – mert aki az év leglátványosabb (és jó eséllyel legbutább) filmjére kíváncsi, az megtalálta Godzilla vs. Kong címmel.Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong), amerikai horror, sci-fi, akciófilm, 2021






